09.08.

A mai nap elég későn, 11-kor kezdődött (mert tegnap 3-ig a blogot írtam). De – gondoltam- ma végre meglesz a bérletünk, és elmehetek a Luz-hoz! Gondolatnak nagyon szép volt, el kell ismerni :) 

Na szóval a bérlet. Elmentünk a megfelelő helyre a kis papírkánkkal, sorra is kerültünk nagy nehezen, de már el is küldtek, mert kell hozzá igazolványkép is, és ott helyben nem lehet megcsináltatni. Szerencsére volt egy hely a közelben, ahol megcsinálták, mehetünk is vissza. Újra kivártuk a sort, ahogy azt kell, de kiderült ám, hogy holnap kell visszajönni a kártyáért - ami azért fura, mert ki kell fizetni 12€-t „sürgős” címszóval, és emiatt azt gondoltuk, hogy ott rögtön készen is lesz a kártya. Újabb szép gondolat. Na mindegy, fizessük ki akkor és holnap visszajövünk. Adnám a kis kártyámat, de sajnos csak készpénzzel lehet fizetni. Az meg persze nincs. Akkor menjünk, vegyünk ki! Tranzakció sikeres, sorba vissza, de legalább holnap tényleg meglesz…  

Ezek után a reptérre kellett mennünk, mert Móninak át kellett váltani a forintját. Itt nagyon kevés helyen lehet pénzt váltani, és az ár is eléggé sokkoló volt: 1€=344ft. Köszönjük, többet nem jövünk…

Ma estére még egy suli által szervezett bor- és sajtkóstoló volt betervezve, de addig még rengeteg időnk volt, így hát szépen hármasban kiültünk a folyópartra (oda, ahol már előtte is jártunk). Nem rég lett ott egy füves rész, ahová ki is lehet feküdni, nagyon hangulatos volt. 

Olvastam újságot is, értettem belőle a focisták nevét, meg hogy 0-1. Legalább nem csak mi égtünk be a selejtezőn… Volt a közelben 3 fickó, akik már nagyon zavarba ejtően bámultak minket, de szerencsére nem jöttek oda hozzánk. A múltkori „excuse me, koko, hasis?”-nál jobb csajozós szöveggel úgysem tudtak volna előállni :)

7-re volt megbeszélve a találkozó, de annyit tudtunk, hogy melyik metrómegálló, az meg ugye viszonylag tág fogalom. Végül belefutottunk a csoportba és elindultunk kóstolgatni. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon mindenkit a bor vonzott inkább, de azért a sajt is érdekelt valamennyire. Mikor vártunk, hogy bemehessünk, szóba elegyedtünk 2 olasz lánnyal, velük töltöttük ez egész estét. Jót beszélgettünk és nagyokat nevettünk, nagyon kellemes volt. Én nem szeretem a bort, de ezek még nekem is ízlettek, és a sajt is finom volt, bér nem jutott belőle valami sok.

Nem túl későn indultunk el hazafelé, de a kelleténél hosszabbra nyúlt az utazás, mivel sajnos elfelejtettünk átszállni a metrón :D Van egymás mellett 3 majdnem egyforma nevű megálló, és emiatt porszem került a gépezetbe. Az is segítene, ha uram bocsá’ bemondanák, melyik megálló következik, de ez itt csak igen szórványosan fordul elő.

Mára vége is a napnak, holnap reggel bemászunk a suliba, mert mindenféle programok lesznek, sőt, már egy óra is meg lesz tartva. Holnap már meglesz a bérlet, ami azt jelenti, hogy igenis elmegyek a stadionomhoz. Ha nem lesz meg a bérlet, akkor is. Ha kell, gyalog. Vagy négykézláb. Esetleg kézen járva. De azért csak meglesz az a bérlet! :)