10.22.

Köszöntök mindenkit! Vágjunk is bele a közepébe: következzék a beígért beszámoló a kirándulásról! Péntek reggeltől vasárnap estig újabb szervezett (?) túrán vettünk részt,  Portóba és Guimaraesbe látogattunk el.

Pénteken 10-kor kellett megjelenni a megadott helyen, ami természetesen csakis fél 12-es indulást jelenthet! Már meg sem erőlettük magunkat… Nem késtünk el, de igazából nem is törekedtünk a végsőkig a pontos érkezésre. Porto mintegy 3 órára van innen busszal, ami nekem nem probléma, mert kollégistaként hozzá vagyok szokva a hosszú buszozáshoz, de láttam, hogy sok ember szenvedett a vége felé. Én igazából mindig elalszok, ha távolsági buszra ülök, még most ezt leírtam, akkor is ásítoztam :) Próbálkoztam már mindenféle idegbeteg zenével (bő választékkal rendelkezem), de nincs orvosság. Legalább jobban telik az idő! Sajnos Portóban szakadt az eső egész nap. Bejelentkeztünk a hotelbe, Mónival egy aranyos kis szobát kaptunk a földszinten, külön fürdővel és kijárattal egy belső kis udvarra. Még tévé is volt, találtunk is Barcelona-csatornát, ahol vagy fél óráig csak Iniesta-gólokat mutogattak, alatta (meglehetősen indokolatlan) Frank Sinatra slágerekkel. Igazából a szobában a legérdekesebb a konnektor elhelyezkedése volt. Oda is álltam mércének, hogy érzékelni lehessen a magasságot. Nem értjük! Ha erre az egy helyre tehetnék konnektort egy szobában, inkább nem is tennék sehová. „Há’ ez hülyeség, kérem!” /Besenyő Pista bácsi/. Szerencsére volt másik!

Péntek délutánra egy gyalogos városnéző túra volt betervezve, el is indultunk, de hamar feladtuk, mert az eső egyre jobban esett. Voltunk a Casa da Músicában, egyben nem igazán sikerült lefényképezni, és egy parkba is elmentünk, ahol ez a modern épület található. Mindenkit megnyugtatok: lesznek még sokkal szebbek is (az igazat megvallva csak szebbek jönnek).   Láttunk egy szobrot is, amit akkor állítottak a portugálok, amikor végre megszűnt a francia megszállás.

Nagyon megragadtak minket a Portót reklámozó táblák szerte a városban. Porto. És pont. Nem kell ezt túlbonyolítani, kérem szépen!

Este elmentünk a közös vacsorára, közel a szállásunkhoz. Nem mindenki értette meg a várakozás és a sorbaállás fogalmát, de a szervezők igyekeztek bevezetni őket e téma rejtelmeibe. Nagy nehezen mindenki el is helyezkedett és hozzálátott a vacsorához, két fogásból lehetett választani, mindkettő nagyon finom volt. Mellé járt sör, bor és üdítő is, szóval a jó hangulat garantált volt minden asztalnál. Mi egy lengyel fiúval és lánnyal ismerkedtünk meg, jót beszélgettünk velük. Ők is ismerik a „Lengyel-magyar két jó barát, együtt issza sörét, borát” mondókát, el is mondták a lengyel változatot, aztán tényleg megittuk együtt a bort J Vacsora után volt egy buli, de mivel éjfélkor kezdődött (ami ugye hajnali 2), mi inkább kihagytuk, hogy reggel elmenjünk egy kis önálló városnézésre. Az eddigiekből kiindulva nem igazán bíztunk a profi szervezésben, sajnos aggodalmunk ezúttal sem volt alaptalan.

Reggel tehát hamar felkeltünk és elmentünk a híres könyvesboltba, a Livraria Lellóba. Azért olyan híres, mert erről a helyről mintázták a Harry Potter filmekben látott „lépcsős jeleneteket”, mikor a lépcsők mozognak a kastélyban (lentebb látható egy ilyen jelenet youtube-linkje). A legtöbben szintén emiatt látogatnak el a boltba, de természetesen tele van nagyon jó könyvekkel és mindenféle aprósággal – ezekből vettem is egy párat emlékbe. Egyébként nem lehetne fotózni, de azért Móni lőtt egy pár képet.

https://www.youtube.com/watch?v=uFvizAQHJz8&spfreload=10   (lépcsős jelenet)

A könyvesbolt után maradt még idő megnézni egy dolgot, és mi más is lenne az, ha nem a stadion! Benfica szurkolóként természetesen már csak az FC Porto név hallatán kinyílik a bicska a zsebemben, de futballrajongóként azért kíváncsi voltam a stadionra, Mónival együtt. Metrózni kellett fél órát, hogy odajussunk, ami nem kis szenvedéssel járt, mert nem olyan a rendszer, mint amit Lisszabonban megszoktunk. Viccelődtem is, hogy „Ennyit kínlódok, hogy elmenjek egy helyre, amitől rosszul vagyok…” Bármilyen hihetetlen, tényleg rosszul lettem! Mikor mentünk felfelé az aluljáróból, rendesen összeszorult a gyomrom. Nem részletezem tovább, lényeg, hogy megvan rá az okom. Kívülről egyébként semmi extra, kérdeztem is, hogy biztos jó helyen vagyunk-e. Na jó, azért a bejárat előtti mennyezetre festett sárkány jól néz ki, ezt elismerem (a stadion neve Estádio do Dragao, azaz Sárkány Stadion).

Természetesen nem álltam be a stadion elé fényképezkedni, hiszen nekem komoly elveim vannak, de azért Vítor Baiát szerettem, ahogy Joao Pintót is, de ez a Joao Pinto nem az a Joao Pinto :)

 Már épp menni készültünk, amikor láttuk, hogy vezet feljebb egy lépcső, Móni felvetette, hogy menjünk fel. A történeti hűség kedvéért kénytelen vagyok szó szerint idézni a párbeszédet: Móni: „Te, menjünk már fel, hátha be lehet látni a stadionba! Tényleg, mi lenne már, ha belátnánk?” Nini: „Beszarnék. Valószínűleg.” Felmentünk és tényleg be lehetett látni! Szerencsére azért ez nem eredményezett váratlan székletürítést, de a „váratlanig” stimmelt. A pályáig nem láttunk le, de körben láttuk az összes széket, meg minden! Azért belülről nagyon jól néz ki a stadion! Egy kedves úr még Porto-sálat is ajánlgatott nekem, sikerült udvariasan visszautasítanom.

Ez után a kis kaland után siethettünk is a csoport-találkozóra, együtt mentünk egy hajókázásra a Douro folyón. Odafelé menet ismét érdekes marketing megoldásokat találtunk. Személyes kedvencem az igényes, A4-esre filctollal elhelyezett „Há Sangría” = „Van Sangría” felirat. Minek ezt bonyolítani??? Már csak a pont hiányzik a végéről :)

Meglepőnek tartottam a Porto és Benfica sálak egymás mellett való elhelyezkedését is, Móni titokban meg is örökítette a reakciómat.

A folyópartra érve volt egy kis időnk ebédelni, megkóstoltuk Porto tipikus ételét, a Francesinhát. Az összetevők a következők: alul egy kis kenyérszerű tészta, aztán sonka, kolbász, fűszeres hús, az egészre sajt van olvasztva és rá van ütve egy tojás. Az egész egy csípős paradicsomos lében volt, sültkrumpli-körettel. Nagyon finom, de nagyon sok, nem is tudom, hogy ettem meg végül az egészet. Estig nem is akartam ételről hallani!

A hajókázás elképesztően szép volt, mentünk egy nagy kört a színes házak előtt. Igazából sok fotó innen készül a képeslapokra és nem is véletlenül, asszem mindenféleképpen gyönyörű volt a látvány! 

Aki nem érti, miért mondom, hogy „asszem mindenféleképpen”, az itt megnézheti:  https://www.youtube.com/watch?v=dIkCphc-0AU&spfreload=10

Hivatalosak voltunk még egy borkóstolásra is, megízlelhettük a legendás Portóit. Körbevezettek minket a borospincében, elmagyarázták, hogyan is készül ez a különlegesség, és végül kóstolót is kaptunk a vörös fajtából. Nem szeretem a bort, de ez még nekem is ízlett! A borkóstolás után sült gesztenyét is ettem, közben újra megcsodáltam a gyönyörű kilátást.

Most következett (volna) az újabb gyalogos városnézés, de a sok partiarc nem kért belőle. Maradtunk egy páran, akik azért kíváncsiak lettek volna rá, el is indult velünk egy nem túl lelkes szervező. Végül egy helyre vitt el minket: a könyvesboltba, ahol már reggel is jártunk… Azt megértem, hogy az előző napi túra kimaradt a nagy eső miatt, de ezen a délutánon gyönyörű időnk volt, tehát csak a szervezőket okolhatjuk. Mi (és még egy pár ember) nem törődtünk bele abba, hogy nem látunk szinte semmit a városból, elindultunk önállóan. Az egészből egy nagy esti séta lett, fantasztikus helyekre! Az első képen mögöttem látható fiatalember épp csak arra futott és megkértük, hogy fotózzon le minket, de ha már ott van, álljon oda ő is egy kép erejéig! A nap ismét közös vacsorával zárult, ezúttal is jóllaktunk be is dőlhettünk az ágyba!

Vasárnap délelőtt 11-kor kellett kijelentkezni a hotelből, előtte még elmentünk Mónival egy pár, eddig kimaradt látványossághoz. Az egyik ilyen a főtér, a kedvenc épületemmel, a Városházával. Csodálatos!

 Megnéztük még a híres vasútállomást, az Estacao de Sao Bentót. A képek magukért beszélnek! 

Találtunk aranyos kis telefonfülkéket is, de nem volt annyi apróm, hogy felhívjam Anyukámat...

A tervezett déli indulás délután 2 órára tolódott, amint az várható volt. Mintegy egy óra út volt Guimaraes. Megnéztük a régi királyi kastélyt és annak kertjét a kápolnával. Csodálatos ez a hely, minden békés és zöld, csiripelnek a madarak… Mondtam is, hogy simán ide költöznék (az ilyen kijelentésekkel azért már vigyázok, látjuk, mi lett a sok Lisszabonba költözős monológomból…).

 A „hazaindulás” előtt volt egy óra szabadidőnk, és na ugyan mire fordítottuk volna? Igen, igen, pontosan: elmentünk a stadionhoz! A Benfiquisták számára nem éppen szép emlékeket hordoz ez a hely (itt játszották a mérkőzést, amely Fehér Miklós tragikusan hirtelen halálával végződött), de mivel küldetésünk minden stadion megtekintése, ez sem maradhatott ki.

Mikor visszaértünk, már szállhattunk is fel a buszra és elindultunk vissza Lisszabonba. Többször is elaludtam, mint az várható volt, így egész gyorsan eltelt az idő.

Azóta is történt velem egy érdekes dolog: elmentem a Benfica stadionjához, mert arra voltam bevásárolni és akkor már megnéztem, hogy milyen mezeket, sálakat, kiegészítőket lehet kapni. Múltkor nem vettük észre, hogy ide is be lehet látni!!! Nem annyira, mint a Dragaóba, de azért mégis! Már csak 8 nap, és bent is leszek, juhúúú! Odafelé útbaigazítottam egy külföldi házaspárt a metrón, ők is ott szálltak le, szóval mondtam nekik, hogy mindenféleképpen nézzék meg a stadiont – remélem, megtették!

Holnapután megyünk a rendőrségre, beidéztek minket valami meghallgatásra! Kíváncsi vagyok, van-e valami fejlemény a kis ügyünkben és ha igen, mégis mi lehet az! Pénteken kiderül!

Minden jót kívánok minden kedves olvasómnak, amint tudok, jelentkezem!