Az első este és éjszaka nem egészen úgy telt, ahogy megálmodtuk… Tűnődtem is rajta, mikor kinéztem az ablakon, hogy ezt a kilátást kellene élveznünk, nem pedig azon aggódunk, hol a pénzünk és hol fogunk lakni. Valamennyit azért sikerült aludnunk, az segített is egy kicsit tisztábban gondolkodni.
Délelőtt bementünk az iskolába, ahol elmondtuk az Erasmusosokkal foglalkozó embereknek, hogy mi történt velünk. Mindenkit sokkolt a dolog, és próbáltak segíteni rajtunk, de sokat nem tudtak, hiszen nem az általuk megadott fórumokon keresztül intéztük a foglalást. Ez az, amit nagyon rosszul tettünk. Ha bárki, aki ezt olvassa, vagy a rokona, barátja, ismerőse, BÁRKI külföldre megy hosszabb időre és szállás kell neki: SOHA NE CSINÁLJÁTOK ÚGY, MINT MI!!! Igaz, az ügynökség is lehet átverés… De az iskola ajánlott kettőt is, azok megbízhatóak. Az összes lakást ellenőrzik, szóval biztos, hogy léteznek, és sajnos esetünkben ez nem is olyan kis dolog. Azt tanácsolták, hogy mindenféleképpen jelentsük be az esetet a rendőrségen, hátha visszakapjuk a pénzt. Esély nem sok van rá szerintem, de van egy bankszámlaszám, amihez név és cím is tartozik, ebből el lehet indulni. Ha csak azt elérjük az egésszel, hogy másokkal ezt ne tehesse/tehessék meg többé, már akkor boldogok leszünk.
Így utólag belegondolva nagyon hülyék voltunk, de utólag okosnak lenni olyan, mint a stadionból hazafelé szidni az edzőt meg a vezetőséget, és megmagyarázni a helyes taktikát. Lehet, csak nem sokra megyünk vele. Bocs a hasonlatért, de most vert meg minket Észak-Írország. Igen, ők. Persze a legokosabb dolog az, ha úgy bérelsz ki egy lakást, hogy előtte megnézed, de ez 3000 kilométer távolságból meglehetősen nehézkes lett volna. Ha pedig idejövünk, megszállunk pár éjszakára egy motelben, és közben keresünk, az kockázatos, mert ilyenkor iskola előtt fogy el az összes lakás, plusz a megnövekedett kereslet miatt az árak is felmennek. Ez nem ment fel minket az alól, hogy nagyon naivak voltunk, csak próbálom elmagyarázni, miért is így intéztük a dolgainkat. Mikor benne vagy egy ilyenben, nem látsz ilyen tisztán, plusz mi kaptunk egy aláírt szerződést is, a személyi igazolvány másolatát, tehát nem tűnt csalásnak. Ti legyetek sokkal körültekintőbbek és bizalmatlanabbak!
Egy kedves fiú segített nekünk másik szállást keresni. Megtalálta a lehető legolcsóbbat, ami még nincs kint a halál f nagyon messze. Még mindenféle kedvezményeket is kaptunk, nagyon rendes volt velünk ő is. Persze az első hónapot ki is kellett fizeti. Még pont össze tudtunk szedni annyi pénzt, hogy maradt 4-5 napi kajára is. Durva… De legalább van hol laknunk, ez is valami! Ez után jött egy nehéz rész: elmondani anyukámnak. Első este azért nem tettem meg, mert még reménykedtem, hátha megoldódik a helyzet. Mint azt vártam, eléggé ideges lett, de sejtette, hogy baj van, mert előző este eléggé szűkszavúan válaszoltam az üzenetére. Mondta, hogy kisegítenek a hónap végéig, hiszen csak akkor kapjuk meg az ösztöndíjat. Valahogy majdcsak megoldódik minden… Még jó, hogy annyi pénzt összespóroltunk, különben nagyjából mehetnénk is haza. Körülbelül az egy évi matek korrepetálással keresett pénzemet szedte el az a… SZEMÉLY. Tudom, hogy talán az édesanyja nem is tud az egészről, de az utóbbi időben elég sokszor szóba hoztam őt is, nem túl hízelgő szövegkörnyezetben.
Estefelé visszamentünk Irynához a csomagjainkért, és ő megbeszélte az új lakásunk tulajdonosával, hogy hogyan tudunk eljutni oda. Mondta neki, hogy lehetőleg minél kevesebb átszállással szeretné megoldani, mert nagyon sok a csomagunk. A férfi (egyébként Pedronak hívják) mondta, hogy szívesen eljönne értünk autóval, de az tele van pakolva, mert most jöttek haza a nyaralásból. Sebaj, marad a metró! Öt perc múlva azonban visszahívott, hogy kért kölcsön autót egy barátjától és eljön értünk. Hihetetlen, imádom ezeket az embereket! Felkísért minket a lakásba, egy családi ház első emeletén lakunk. Megmutatott mindent, és szép lassan beszállingózott az egész család: a felesége, a lánya, a fia, az anyósa, az unokaöccse (akinek itt a lakásban van az irodája és ide fog járni dolgozni) és az ő húga. Mindenki nagyon kedves volt hozzánk, a feleség mondta, hogy nagyon szégyelli magát, hogy ilyen emberek vannak és így kezdődik az itteni életünk. Próbáltuk nyugtatgatni, hogy a majdnem-főbérlőnk francia (legalábbis azt állítja), de azért ez nem sokat segített. Kiválasztottuk a szobánkat, összesen 3 van, a harmadik a harmadik külkeres lányra várt, aki egy nappal később érkezett. A lakásban minden megvan, ami csak kell, elég tágas és maximum 10 perc alatt ki lehet sétálni a metrómegállóhoz és még közelebb van egy buszmegálló is. Fél órára van innen metróval az egyetem, nem is olyan rossz! Elmentek, de egy óra múlva vissza is jöttek, mert még hoztak nekünk párnákat és ágytakarót, aztán pedig (este fél 10-kor) elvittek bevásárolni. A boltban megmutattak mindent, kérdezgettek, hogy milyen gyümölcsök vannak nálunk is, sőt még azt is megkérdezték, maradt-e elég pénzünk, mert ha nem, akkor adnak kölcsön. Mondtam már, hogy fantasztikus emberek élnek itt? A lakbérrel kapcsolatban is engedékenyek voltak, mert elvileg két hónapot kellett volna előre kifizetnünk, de a helyzetünk miatt elég volt egyet, és mondták, hogy ne aggódjunk emiatt. A boltra visszatérve: kellemesen meglepődtem, mert az árak összességében olyanok, mint otthon. Azt hittem, hogy mivel itt euróval fizetnek, minden drágább lesz kicsit, de szerencsére tévedtem. A gyümölcs például kifejezetten olcsó, és hihetetlenül finom. Beszélgettünk arról, hogy milyen különbségek vannak a két ország között, és nincs olyan sok. Az életszínvonal, az átlagkereset itt is hasonló, és sajnos innen is egyre inkább elvándorolnak a fiatalok a kevés munkalehetőség miatt. A bevásárlás után hazajöttünk, ettünk pár falatot és lefeküdtünk, egy ilyen eseménydús nap után jól esett az alvás.